not just for dummies!
email marketing
Krasser Tamás
email marketing specialista
a visionline társalapítója

Sakk Google módra

Az utóbbi években a google-nek lett egy olyan szokása, hogy látszólag érhetetlen lépéseket tesz. Hirtelen átalakít korábban tökéletesnek gondolt szolgáltatásokat, vagy egy huszáros vágással akár be is zárja őket, csak hogy párat említsek: wave, readers, gmail. Megengedőbb hangulatunkban ezt tekinthetnénk az állandó kísérletezés mellékhatásainak is, de én biztos vagyok benne, hogy több lépést látnak előre, mint maga Magnus Carlsen.

magnus.jpg

A tavalyi év egyik legnagyobb email-témája a GMail TAB-ok bevezetése volt, számtalan cikk született róla. Pedig a technológia nem volt új, eddig is össze tudott rakni magának hasonlót bárki, kizárólag hivatalos google eszközöket használva. Van aki szereti, van aki ki nem állhatja, de akkor is furcsa, hogy egyik napról a másikra miért KI- és nem BEkapcsolhatóvá tették a funkciót.

Majd nem sokkal később minden világossá vált. Sok más (főleg hazai) szolgáltatóval ellentétben a Google nem küld eDM-eket az adatbázisára. Van viszont egy adWords/adSense rendszere. Hogyan tudná ezt jobban betolni a GMailbe úgy, hogy az mégse “nyomja le” Anyu sütireceptjét vagy az esti buli megvitatásának emailáradatát? Sergey a homlokára csap: Egyszerű! Tegyük az összes reklámemailt egy külön helyre, aminek a legfelső és emiatt nyilván legértékesebb helyét tartsuk fenn maguknak! Tádáám, megszületett a GMail Sponsored Promotions Ads, ami úgy néz ki, mint egy email, úgy is nyílik meg (nem csak egy link egy akárhol lévő landing page-re), akár tovább is küldheted, pedig technikailag semmi köze hozzá. Sakk. Egyébként ugyanezt bevezették a mobilos GMail kliensben is, legalábbis androidon.

Alant látható egy kis galéria, hogy mindez hogy is néz ki a gyakorlatban:

 


Emailküldés hétvégén?

Még október elején a Smartshow szakmai részén volt egy mobil/eDM blokk, melyen én is előadtam. A téma alapvetően a mobileszközök térhódítása volt, így a rám eső részben arra a kérdésre próbáltam választ adni, hogy - a pár éve még egyértelmű tabunak számító - hétvégi eDM- és hírlevélküldést továbbra is úgy kerüljük-e, mint szegény közmondásos ördög a tömjénfüstöt.

Coop Devil head cigar.jpg

Tovább

email, e-mail, E-Mail...

Még évekkel ezelőtt olvastam egy cikket arról, miszerint az amerikai helyesírási főhivatal ajánlása szerint az elfogadott írásmód márpedig az email. Most, 2013-ban mégsem tűnik ez teljesen egyeduralkodónak, ezért futottam egy gyors kört a kérdéssel.

grammer.jpg

Tovább

süti beállítások módosítása